Az igazi szabadság
Balázs 4 napra ugrott ki Horvátországba a haverjaival motorozni, de csak 4 hét múlva került elő. Azonban szó sincs arról, hogy elveszett vagy eltévedt volna. Csupán egy kis kerülővel jött haza. A munkája megengedte, hogy kivonja magát a forgalomból, és Ő élt a lehetőséggel. Konkrét útiterve nem volt, ideje viszont annál több, így egészen Ázsiáig motorozott. Ezek után nem csoda, hogy volt néhány kérdésünk hozzá…
SHOX:
Balázs, milyen motorral merted ezt bevállalni?
Balázs:
Egy DL650-em van. Elég sokat megyek vele, már 138 000 km van benne. Borzasztóan szeretem, mert eddig elvitt mindenhova és mindig haza is hozott. Mindezt hiba nélkül. Gondolkodtam már rajta, hogy lecserélem, de érzelmileg kötődök hozzá. Egy ilyen túrán, ahol egyedül vagyok, Ő az én kis szigetem. Minél távolabbra megy az ember, annál inkább egy apró pontnak érzi magát, és annál inkább rá van utalva a motorjára. Persze nekem is vigyáznom kell rá (és magamra), sokkal inkább észnél kell lenni és ésszel bevállalni dolgokat.
SHOX:
Mesélj csak, hogyan kezdődött ez a túra?
Balázs:
Eredetileg Horvátországba mentünk a haverokkal. Lemotoroztunk egészen Makarskáig, majd onnan indultunk el Bosznián keresztül hazafelé. Szeptember közepe volt, szép idő, mondtam a többieknek, hogy én még maradok egy kicsit, szétnézek a környéken. Elindultam Montenegróba. Off-roadoztam a Durmitorban, majd legurultam a Kotori-öbölbe. Ekkor jöttem rá, hogy innen már nincs is messze Albánia. Mivel ott meg még nem jártam, arra vettem az irányt. Nekem a túra igazából innen indult.
SHOX:
Mit vittél magaddal? Hiszen nem mindegy, hogy hány napra indulsz.
Balázs:
Nekem mindegy. Rajtam volt a kedvenc bőrgatyóm és az új négyévszakos Sixgear dzsekim. Sátor mindig van nálam, pólóból, alsógatyából, zokniból 2-2, hogy tudjam mosni, cserélgetni, illetve egy gázfőző, a kedvenc zománcozott edényem és bögrém, valamint egy rakás levespor. Ezek nagyon jól tudnak jönni időnként! A GIVI dobozokban és a hátsó ülésen ezek bőven elférnek. Nem szeretek túl sok cuccal motorozni, hiszen a DL alapból 220 kg.
SHOX:
Hogy érezted magad Albániában? Gondolom akadt egy-két furcsaság.
Balázs:
Ahogy átléptem a határt, hirtelen megváltoztak a dolgok: lovak, tehenek az úton, az autópályán körforgalom, a belső sávban szembe jönnek a biciklisek. Csak azért nem fordultam vissza, mert olyat nem szeretek csinálni. Inkább megyek egy kicsit többet és kerülővel térek vissza. Végigmotoroztam a tengerparton az ország déli részéig, majd egy kis határátkelőn jutottam át Görögországba.
SHOX:
A görögöknél mi volt a cél?
Balázs:
Alapvetően nem a templomok nézegetése és a tengerpart miatt megyek túrázni, inkább a természeti szépségek érdekelnek. Ebből a szempontból Észak-Görögország jobban tetszett nekem, mint az Alpok. Napokig bóklásztam 2000 méternél is magasabb hegyekben. Minden kis utat bejártam. Jó minőségű az aszfalt, forgalom alig, és annyi technikás kanyar van, hogy akár hányásig lehet szerpentinezni. Nem volt konkrét útitervem, arra mentem, amerre éppen jól esett, szántóföldeken, sziklahasadékokban aludtam. Ez szeptember végén volt, az erdős részeken olyankor már hűvösebb volt, be kellett húznom a szellőzőket a kabátomon.
SHOX:
Hogy viszonyultak hozzád a helyiek?
Balázs:
Görögországnak ezen a részén nem igazán látni turistát. Az emberek nagyon jó fejek, közvetlenek, érdeklődők. Érdekes, hogy arrafelé a népmotor nem valami japán vas, hanem kínai 125-ös Lifan. A srácok olyanokkal járnak, azokat tuningolják. Ahogy megálltam, rögtön odajöttek hozzám, kérdezték honnan jövök, merre megyek. Segítettek, mondták hol van szállás, hol tudok egy jót kajálni. Csak pozitív dolgokat tudok róluk mondani. Ezt a szakaszt végül azzal zártam, hogy megérkeztem a Meteorákhoz.
SHOX:
Onnan merre folytattad az utad?
Balázs:
Mivel már csak 5-600 km távolságban volt Törökország, nem volt kérdés, hogy elmegyek odáig. Elmotoroztam Isztambulba, átmentem a Boszporusz-hídon és még vagy 300 km-re behatoltam Ázsiába. Addigra viszont egyre több üzenet jött a munkatelefonomra. Éreztem, hogy itt az ideje hazamenni. Egy rettentő unalmas út várt volna rám Bulgárián és Szerbián keresztül, ezért úgy döntöttem, hogy egy Transzfogarast még mindenképpen beiktatok. Hazafelé valódi esős, októberi időjárásban volt részem. Bár a dzsekim vízálló, a nadrág miatt néha fel kellett vennem az esőruhát (az is mindig van nálam).
SHOX:
Mesélj egy kicsit Bulgáriáról!
Balázs:
Mikor átléptem a határt, olyan volt, mintha a sötét középkorba érkeztem volna meg. Az ország közepe iszonyatosan lepusztult, a kereszteződésben disznót vágtak, a rendőr 3 kerekű Lada Samarást igazoltatott, tőle 5 méterre valaki éppen lopta a nagyfeszültségű kábeleket. Iszonyatos a szegénység. De a csajok szépek. A román határ előtt még kipróbáltam, milyen körforgalomban a motor oldalán csúszni egy gázolaj folt miatt. A motornak szerencsére nem lett baja, mert a GIVI doboz felfogta az ütést, viszont elrepedt és onnantól már nem volt vízálló.
SHOX:
A Transzfogaras ilyenkor már kalandos tud lenni. Sikerült eljutnod odáig?
Balázs:
Eleinte simán ment minden, csak a román autósok életveszélyes vezetési stílusával kellett megbirkózni. A Vidraru-tótól viszont egyre hidegebb lett. Kezdtem sajnálni, hogy otthon hagytam a dzseki thermobélését. Ahogy mentem fel a hegyre egyre kevesebb autó jött szembe. Először az eső kezdett esni, ami később átment havas esőben. Egy szemből érkező autós figyelmeztetett, hogy forduljak vissza, mert medvét láttak az úton. Nem volt kedvem több száz kilométert kerülni, ezért továbbmentem, de nem találkoztam a macival. Végül -2 fokban, hóviharban, ködben, sötétben, 10 cm-es hóban méterről méterre küzdöttem magam a csúcs felé, amikor hatalmas puffanást hallottam. Valahonnan fentről egy autó esett az útra. Mire odaértem, már voltak ott mások is. Mondták, hogy menjek tovább, mert már nem tudok segíteni. Ez az eset eléggé elrontotta a kedvemet, ezért visszagurultam 20 km-t egy erdészházig, abban aludtam. Másnapra némileg javult az időjárás és át tudtam menni a csúcson. Néhol 20 centis hóban, ködben ereszkedtem lefelé, de megcsináltam!
SHOX:
Onnan már csak egy laza 600 km volt hátra és vége?
Balázs:
Igen. Jórészt autópályán mentem. Halálra untam, de mióta megépült az új román sztráda, sokkal biztonságosabb azon motorozni, mint országúton, kis falvakon keresztül.
Bár eredetileg 4 napra indultam, végül 28 nap lett belőle. Közben 7000 km-t motoroztam és összesen 9 országban jártam. Ezt a túrát az utolsó percig előre megtervezni képtelenség lett volna, hiszen elég egy komolyabb eső miatt meghiúsult etap vagy egy kisebb műszaki hiba és nagy eséllyel borul minden. Számomra a rendelkezésemre álló idő volt a meghatározó, a többi meg alakult, ahogy alakult. Nem mindenkinek fekszik ez a túlzott szabadság, de egy biztos, hogy engem még emiatt nem ért csalódás a túráim alkalmával.
Nekem nem csak a motorral megtett kilométerek száma fontos, hanem a felfedezés öröme is. Ahelyett, hogy átrobognék városokon, falvakon, engedek a helyi kíváncsiskodók kérdéseinek, illetve nekem is éppen olyan érdekes minden ilyen találkozás. Így ismerem meg valóban a népeket és rajtuk keresztül önmagamat is.
Jó túrázást kívánok mindenkinek!
