Brixton Crossfire 500 teszt
Brixton Crossfire 500 teszt
Dizájnmotor. A Brixton ezt a motort egyértelműen a kinézetével akarja eladni. Nincs még egy gyártó, amelyik ilyen bátran emelte volna át az épített motorok stílusjegyeit a szériagyártásba. A Crossfire 500
úgy néz ki, mint egy egyedileg épített café racer, miközben mindenben megfelel a KRESZ előírásainak. Rajta van az összes kötelező kiegészítő, szinte észrevétlenül bújik meg az index, a rendszámtartó, a prizma, a megfelelő hosszúságú sárvédő. A kinézet telitalálat. Ugyan senki sem gondolja róla, hogy egyenesen Roland Sands műhelyéből gurult ki, de a 30 éves, flex-szel és matt fekete spray-vel caféraceresített bontószökevényeket fényévekkel múlja felül. Elég lenne ennyi a sikerhez? Koránt sem. A Crossfire bőven tartogat még meglepetéseket.
Kifogástalan az összeszerelés minősége. Nem spórolták ki belőle sehol az anyagot, nincsenek rezgő-mozgó alkatrészek, a kormánykiflik, karok és pedálok, ledes fényforrások drágább motorokon is megállnák a helyüket. Előre fordított Kayaba teleszkópot kapott, hátulra ugyanennek a japán cégnek a gátlóját. A fékeket a J.Juan szállítja (a Brembo tulajdona), az első nyereg ráadásul radiális rögzítésű. A fékrendszert Bosch blokkolásgátló felügyeli. Túl szép, hogy igaz legyen? Várjál, még nem tudod az árát! Az 500-as a Brixton csúcs modellje, 2,4 millióba kerül. Kicsivel drágább, mint a Honda CB500F! Összevetve a
frankó cuccokból összerakott, de alig ismert osztrák-kínai koprodukció motorját a nagy hagyományokkal rendelkező és megbízhatóságáról híres Honda olcsó, Thaiföldön készülő modelljével, nem egyszerű eldönteni, melyik éri meg jobban. Valószínűleg a dizájn fog dönteni: aki a modern egyenformákat szereti, Hondát fog venni, aki a most divatos retro hullámra akar felülni, a Brixtonra szavaz.
Halk surrogás hallatszik mindössze a blokkból beindítás után. Ha volnának is mechanikai zörejek, a szépen pukkogó kipufogó elnyomná. De nincsenek.
Én ilyen csendesen motorblokkot még életemben nem hallottam! Erőben azt hozza, amit bármely más 500-as kéthengeres,
48 lóerejével kimaxolja az A2 kategória határát. Ez városba bőven elég is. Aki ment már száz lovasnál erősebb motorral dugóban, az tudja, hogy mennyire nem őszinte a mosolyunk, mikor nem tudunk egy normális gázt húzni és szinte egyfolytában a féken kell lógni. Egy 500-assal nem nyomaszt a túlmotorizáltság terhe, sokkal vidámabb, stresszmentesebb a közlekedés. Előttem új dimenziók nyíltak meg, mikor leálltam versenyezni a pizzafutárokkal és néhány parkolót kereső Ferrarissal.
A Crossfire 500-zal kifejezetten jól esik krúzolni.
Nyomatéka alacsony fordulaton megjön, 3-5 ezren vidáman elvan. A kipufogó kellemes rotyogása mellett fürgén és hatékonyan lehet vele haladni. Aztán ahogy tornázod feljebb a fordulatszámot, úgy veszít kiegyensúlyozottságából. Lehet vele gyorsan menni, akár 160-nal is, de akkor már a futómű pattogóssá válik, erős lassításnál pedig az első fék tűnik kissé tompának. Nem száguldásra találták ki, de azt hiszem, ezt elmondhatjuk akármelyik 500-as motorról. Ami kifejezetten Brixton-specifikus dolog, az a túl szélesre sikerült tank-ülés átmenet. Kényelmetlen a combok számára. Nem elviselhetetlen, de azért zavaró. A tervezők nem tudták elengedni a hatalmas x-szel kidomborított szögletes tankot,
a stílus itt a komfort rovására ment. Megjegyzem, hogy ez az apróság a motor legnagyobb hibája!
Bevallom őszintén, egy régebbi, negatív élményem miatt minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy (számomra) ismeretlen gyártó motorjára üljek. Most mégis megtörtént. Így elsőre nem nagyon tudok semmibe belekötni a Brixton Crossfire kapcsán, szemben a japánok hasonló kategóriás gépeivel, amiken csak úgy hemzsegnek a gagyi alkatrészek és igénytelen megoldások. Egyelőre nincsenek évtizedes tapasztalatok az 500-assal, de ha bebizonyosodik, hogy még megbízható is,
simán odaállítható a többi japán és európai márka mellé!
