Kosaram

itt a cucc...

MOTOROS OLVASNIVALÓ

Malaguti Drakon 125 teszt


Valamikor réges-régen a Malagutinak volt már egy Drakon nevű modellje. 50 cm3-es segédmotor volt, kétütemű AM6-os blokkal, de az átlagosnál kicsivel igényesebb műszaki megoldásokkal. Ilyen volt például a radiálisan rögzített első féknyereg vagy a merevített(nek tűnő) hátsó lengővilla. Ami miatt mégis magasan kiemelkedett a tömegből, az merész, feltűnő dizájnja volt. Amióta világ a világ, sok márka próbálkozott már különleges, egyedi kinézetű járművek gyártásával, de a legtöbb inkább lett erőltetett, gagyi, sőt egyenesen nevetséges vagy visszataszító, mint vagány és divatos. A Drakon jól nézett ki, a Malagutinál valahogy birtokában vannak a képességnek, hogy menő motorokat tervezzenek. Azóta az eredeti Drakon rég a feledés homályába merült, itt volt az ideje feleleveníteni a koncepciót, elkészült a Drakon remake-je, a kor teljesítményszintjének megfelelő, 125 cm3-es kiadásban.



Egyáltalán nem átlagos kinézetű ez a motor, sokkal, de sokkal érdekesebb, mint amit a műszaki adattábla mesél róla. Akárhonnan nézi az ember, mindenhol találni rajta érdekes, esztétikus megoldásokat, egymással harmonizáló éleket, hajlatokat, apró, finom részleteket. A fejidom és a tank oldalán együtt futó átlátszó, bordó csík például egy teljesen öncélú, mégis karakteres, a Drakon kinézetét meghatározó dizájnelem. A fényforrások mindenhol ledesek, a formás fejidom és főleg az ülés alá integrált hátsó lámpa önmagában mind egy-egy műalkotás. Ehhez jön még a hasidom mögé ügyesen elrejtett kipufogódob és a farokidomot feleslegessé tevő, a lengővilla meghosszabbítására szerelt rendszámtartó az apró ledes indexekkel. Ugye milyen csinos kis jószág?



A1 kategóriás létére egészen emberi méretű járműről van szó. Az ülés magassága és a kormány távolsága miatt nem kell kuporogni rajta, mint jó néhány 125-ösön, ráadásul nem olyan keskeny, mint egy élére állított papírlap, az egésznek van három dimenziós kiterjedése, olyan érzés ülni rajta, mint egy rendes nagymotoron. A lábak két oldalról belesimulnak a tank mélyedéseibe, baromi kényelmes. Hosszabb combúak panaszkodtak csak, hogy hozzáér a térdük az idom elülső kiszélesedéséhez, ők kénytelenek lesznek hátrébb ülni egy kicsit. Szerencsére van hely bőven az ülésen. Apropó nyereg. Puha párnázata elsőre nagyon kényelmes, pár óra folyamatos motorozás után azonban felmerült bennem, hogy lehetne keményebb. Annyi szivacs van benne, hogy még visszatenni is nehéz miatta, nyomásra hamarabb süpped be az ülőfelület, mint hogy bekattanjon a zár. Amúgy az ülést nem sűrűn kell levenni a helyéről. Egy árva szerszámkészleten kívül nincsen alatta semmi, különösen nem rakodóhely.



A nyeregből nézve is nagyon igényes a Drakon. A masszív, matt fekete kormánykiflik, kiemelők és a vastag, fekete kormány szépen harmonizál a fehér műanyagokkal. A hagyományos kapcsolók mellé a bal oldalra két extra gomb került, ezek a műszarfal kezelésére szolgálnak. Egyáltalán nem általános ebben a kategóriában, ahogy a színes TFT kijelző sem. A műszerfalon megjelennek a legfontosabb infók, egy menüből állítgathatunk rajta. Különlegessége a nappali és éjszakai színsémán kívül a Corsa Red becenevű megjelenítés, ami piros színeivel sportos hangulatot áraszt. Tök felesleges funkció egy érettebb ember számára, azonban egy ifjú motoros szemében különös csillogást idéz elő. Ebből, valamint a sebességmérőn és a fokozatkijelzőn kívül egészen apró számokkal megjelenő információkból látszik, hogy a leendő vásárlók főleg a fiatalok közül fognak kikerülni.

A Drakon 125 fő attrakciója – értelemszerűen – nem hatalmas erejében keresendő, bár a nyolcadliteres erőforrás viszonylag rövidre van áttételezve, és 6000-es fordulat felett kifejezetten dinamikusan repíti a motort. Sík úton az összes fokozat rendesen kipörög, 110-nél szalad tiltásba a hatos, ennyi a motor végsebessége. A lendület megtartásához viszonylag sűrűn kell szteppelni a váltón, ami azért nem akkora dráma, mivel a kuplung vajpuha, a váltó pedig finoman és precízen veszi a fokozatokat. A masszív váz, a vastag fordított teleszkópvilla és az ABS-szel támogatott erős fékrendszer bőven túl van tervezve, egy nagyobb, erősebb blokkot simán elbírna. Volt is olyan terv a Malagutinál, hogy elkészítik ugyanennek a Drakonnak a 250-es változatát, de a projekt – valószínűleg a környezetvédelmi okok miatt – egyelőre meghiúsult.



A Drakon menet közben nagymotoros feelinget nyújt, ami annak (is) köszönhető, hogy viszonylag széles kerekeken gurul. Virslinek egyáltalán nem nevezhető az első 100-as, hátul 130-as gumi, inkább szafaládénak. Mindenesetre a stabilitása remek, mindössze 145 kilós súlya miatt mégis viccesen egyszerű rábírni arra, hogy beforduljon. Városban vagy kanyargós úton olyan vele menni, mint egy supermotóval, igazi kanyarvadász. Mindeközben alulról, a blokkból és a kipufogóból megnyugtatóan egészséges, pukkogó hang árad. Nem túl hangos, ami jó hír a szomszédoknak, és minden olyan motorosnak, aki nem zajosságával akar kitűnni a tömegből. A Drakon enélkül is feltűnő jelenség. A fényszóró alatti nappali menetfény többet számít észlelhetőség szempontjából, mintha minden irányba tolakodóan áradna a kipufogóhang.



A Malaguti Drakon 125 egy jó motor. Ajánlom mindenkinek, aki ízléses megjelenésű, megbízható, megfelelő menetteljesítményű A1 kategóriás motort szeretne. Fizikai méretei miatt egy átlagos felnőtt ember tökéletesen érezheti magát rajta, a motor megjelenése pedig közönyösség helyett csodálatot és elismerést ébreszt a szemlélőben. A Drakon sokkal nagyobb és komolyabb motor benyomását kelti, mint ami valójában, de egy 125-ös takarékossága és alacsony fenntartási költségei mellett. Akármennyire húzod neki, három liternél kevesebb benzinnel beéri százon, ami minimum 350 kilométeres hatótávot jelent. Nem sűrűn kell vele a kútra járni. Amikor mégis tankolni kell, akkor sem hagyod ott a fele fizetésedet.

Malaguti Drakon 125 műszaki adatok

Motor: egyhengeres, négyütemű
Hengerűrtartalom: 124.8 cm3
Max teljesítmény: 10 kW (13.4 LE) 9500 ford/percnél
Max nyomaték: 11.4 Nm 7500 ford/percnél
Üzemanyagtank kapacitása: 10.5 l
Ülésmagasság: 805 mm
Gumiméret: 100/80-17, 130/70-17
Önsúly: 145 kg

Forgalmazó/tesztlehetőség:
Adves.Moto
Cím: 1152 Bp, Mátyás u. 5.
Telefonszám: 06 20 444 1133